Mi volt az én problémám?... a kezdetek …
Az emlék már nem annyira él bennem, mit éreztem amikor első alkalommal felkerestem a mókust. - A pszichológusom fedőneve mókus, a továbbiakban minden bejegyzésben lásd mókus..hogy miért mókus? erről később írok még - Szóval visszatérve, amire biztosan emlékszem, hogy jól megfogalmaztam miért is kerestem fel őt …gondoltam én akkor … kis naiv.., hogy jól megfogalmaztam.. bár .. talán mégis jól...
A lényeg, hogy lejátszottam magamban, láttam magam ahogy bemegyek hozzá, leülök és megfogalmazom mi a fő probléma, mégpedig az, hogy
engem túlságosan megérint a külvilág.
Igen látom magam most is, bemegyek, leülök és előveszem a kis papírom ( nem a telefonomban található naptár jegyzetet, nehogy azt lássam ki keresett mert akkor tutira nem fogok tudni összpontosítani amint meglátom ki keresett… az felzaklat.. jaj nekem…hát ilyen ez az érzelmi kiégés amikor az ember szinte fizikai fájdalmat érez bizonyos gondolatok, érzelmek megjelenésekor.. de erről később ) és arra rá van írva: túlságosan megérint a külvilág.
Hogy ez mit jelent?
Azt, hogy kiégtem. Azt, hogy úgy gondolom az a probléma, hogy mindent beszívok magamba, mindent megélek és olyan sokrétű és szerteágazó gondolatokkal teli ingerek érnek munkám során, hogy ha azt mind megélem, márpedig én megéltem, akkor egyenes úton haladok az érzelmi kiégéshez... vagy már ott is vagyok és nagyon érzem ez így nem mehet tovább.
Rendben, itt vagyok én és a kiégésem, a kis papírom és leülök. Furamód a környezet nem idegen nekem, elkezdek beszélni és beszélni és beszélni és teszem ezt körülbelül 1,5 órán át. A mókus hallgat engem, figyelmesen, megértő és elfogadó beállítottsága már akkor feltűnik, persze nem olyan mélységekben és nem olyan tisztán mint napjainkban, de alapvetően jól élem meg őt, élem meg magam…. amit akkor még másként fogalmazok meg magamban, de ha visszaemlékszem valahogy így él bennem az első alkalom.
Rögtön az elején kiderül, hogy örömöm nem sok van az életben, nem nagyon vágyom semmire, nem érdekel nagyon semmi, céljaim között nem szerepel semmi, az egyetlen dolog amit fel tudok hozni azzal kapcsolatban, hogy mi az ami tölt, mi az ami megnyugtat ... az a beszélgetés. Szeretek valakivel elmélyülten beszélgetni. Ezt már akkor tudtam magamról. Emlékszem, ahogy akkor láttam önmagam, ahogy beszélgetek valakivel.. hogy abban az elmélyült odafigyelésben meglelem önmagam mélységét, önmagam békéjét. Ebben az egyben voltam biztos és ezt el is mondtam akkor zsigerből, hogy a mély intellektuális emberi beszélgetés rám nagyon jól hat vissza, abban ki tudok kapcsolni, abban örömöm lelem.
Ennyi… ennyi volt nekem akkor… ennyi voltam én akkor. Egy mély emberi beszélgetés után vágyó üres halmaz akit semmi de semmi nem érdekel.
Másra nem is emlékszem az első alkalomról, csak hogy kb 1,5 órát beszéltem és a találka végén egy visszajelzésre a mókustól. Ne döntsek rögtön, aludjak rá egyet..kettőt… de ha úgy érzem szívesen járnék hozzá ő elvállal.
hamarosan folytatom…
