A terápia 15-16 hónapja. 1. rész.
2018 Nyár a hegyekben

Nyár volt.. idén nyár.. ez azért már nem volt olyan régen. A tavalyi nyár alapján elhatároztam, hogy idén is sokat fogok foglalkozni magammal. Nyáron kevesebb a munka, a körülmények ezt talán meg is engedik - gondoltam.

Valahogy ez a nyár mégis másként telt, valahogy más volt, mint amikor valaki vezeti az autód amely a tiéd, de amikor visszakapod valahogy más mint amilyen volt mielőtt kölcsön adtad. Ismered ezt az érzést? Elterveztem, hogy milyen lesz, de mégis más lett. Ennek bizonyára az az oka, hogy én is más lettem, más dolgok foglalkoztattak és a dolgokat másként éltem meg, másként közelítettem hozzájuk. A terápia és Önmagam megismerése hatására elkezdett foglalkoztatni az a gondolat, hogy ha munkát, életpályát fogok váltani akkor ebben a lelki segítő területen van a helyem. Furcsán hangzik? Ne aggódj, nekem is néha, de az élet képes ilyen fordulatokra.

A terápia 15-16 hónapja alatt olyan váratlan felismerések és fordulatok értek amikre nem is számítottam. Olyan mértékben kerültem önmagamhoz közel, olyan mértékben kezdtem megismerni magam, lettem tudatossá, hogy én magam is gyakran meglepődtem. Ok persze, megint ki kell emelnem amit mókusom mondani szokott, András nálad az időt fel kell szorozni hárommal olyan intenzív vagy, olyan mélyen és sokat foglalkozol magaddal. Tehát a 16 hónap terápia alapjába véve 48-nak felel meg és az bizony 4 év.... 4 év? hm...

4 év? Igen! ennyi kell, de talán több is az alapvető minták átírásához, a bizalom, az elfogadás, a szeretet magamra nézve kötelező érvényűvé válásához. Szeretem ezt a nőt, szeretem a mókust, mert segített rajtam. Hogy ez a dolga? igen...de többet tett ő, mint ami tőle elvárható. Sohasem éreztem, hogy valamit félig akar megoldani, mindig maximumot adott, mindig engem tartott előtérben, mindig értem tett. Tudod milyen az amikor valaki 1,5 órán át érted van? Amikor azt igyekszik érezni amit te, amikor minden gondolatával, minden cselekedetével téged szolgál, téged támogat? Én tudom és nagyon nekem nagyon jó mintául szolgált. Úgy hiszem ezt minden embernek meg kellene tapasztalnia.

Igen már egy ideje nem csak önmagamra, hanem rá is figyelek, figyelem miként tesz értem és tanulom az önzetlen szolgálatkészséget, tanulom az elfogadást és tanulom azt, hogy tulajdonképpen másokért érdemes élni, tenni. Hogy ezt hogy értem? Úgy, hogy azzal, ahogyan másokért teszek egyben magamért teszek és pontosan ez az ami engem megfogott. Életemben először én magamnak dönthettem el, hogy mi akarok lenni, hogy miként szeretnék működni életem hátralévő részében. Nem sodródtam az eseményekkel, nem a sors vagy bárki határozta meg mi legyen velem én magam, tiszta és tudatos fejemmel döntöttem el, hogy mi akarok lenni. Ez nagyszerű érzés, amit huszonéves koromban a legjobb körülmények között sem tudtam volna így átlátni. És akkor ez mit jelent?

Azt, hogy elkezdtem fontolgatni, hogy mit szeretnék tanulni, hogy hogyan tudnék olyasmivel foglalkozni amivel másokat segítek, de egyben én is örömöm lelem benne... magamban...az életben...amihez én kellek a magam tiszta szívével, tapasztalatával és azzal az érzelmi intelligenciával amivel rendelkezem....

Innen folytatom hamarosan...számomra nagyon izgalmasnak tűnik a jövő

A terápia 13-14 hónapja. 2. rész. Miért kell boldognak lenni 

Gondolataim..
Vajon a boldogság megszerezhető, fenntartható? Annyira sokan írtak már róla én magam is számtalan okfejtést olvastam… ha most ki kellene emelnem valamit abból ami rám ragadt azt hiszem a legfontosabb, hogy minden nap történjen valami, akár egy egész apróság ami boldog, elégedett pillanatokat teremt körülöttem. Igen, azt hiszem ha egy dolgot lehetne csak említeni, akkor ezt emelném ki. Aztán rögtön utána ott lenne a kapcsolat...

Mi is a kapcsolat?

Két ember minőségi jelenléte, lelkük összekapcsolódik. Ma is megtörtént...akármikor megtörténhet, akár egy pillanatra, akár hosszabb időre. Ma az Ikeában a pénztárosra ránéztem és kb. egy másodpercre létrejött a kapcsolat. Meghökkent a tekintetemen és érezte, hogy igaz, érezte, hogy jelen vagyok, ez a pillanat valamitől másabb mint az előző pillanat.. és ő is jelen lett… és arra az egy pillanatra, másodpercre létrejött a kapocs. Írtam már róla, hogy a terápia gyógyító ereje a kapcsolatban rejlik. A gyógyító kapcsolat. Az a pszichológus, akivel nem vagy képes kapcsolatot létesíteni nem a te embered…. persze azt is mondhatnám, hogy az a pszichológus aki nem képes kapcsolatot teremteni a kliensével nem jó úton jár. Ha csak jelen van, ha csak kérdez, ha előad, ám a hiteles és minőségi kapcsolódás nem jön létre a fene megette az egészet.  

gondolataim..
A szorongásom egyik alapvető okozója, - azon kívül, hogy félek attól, hogy elvesztem azt ami lényegében nem is én vagyok - hogy állandóan olyan érzés van bennem, hogy valamiről lemaradok. Sokat gondolkoztam ezen a kérdésen, hagytam magam mélyen ebben az érzésben.

Rájöttem, hogy a környezetem, a munkám és én magam is hajszolom Önmagam, sokkal többet akarok magamból kivenni, mint amennyit büntetlenül lehetne. Egyszerűen túl sok dolgot zsúfolok bele egy napba. Nyilván nem azért mert így akarok eljárni, hanem azért mert egyszerűen nem tudom másként tartani a tempót a körülöttem zajló eseményekkel és nem akarok lemaradni…

… holott nem is olyan rossz dolog lemaradni valamiről és átélni azt, hogy önmagammal vagyok és önmagamnak vagyok fontos. Rá kellett jönnöm, hogy a kevesebb ilyen értelemben is lehet több és vannak dolgok az életben amiket egyszerűen nem kell megélni, megszerezni, nincs szükség minden élményre, minden megrendelésre… sorolhatnám. Elkezdtem az életnek azon részét előtérbe helyezni melynek megélése belső inditatásból történik és szépen leválasztottam ezt a világunk által napjainkban diktált tempótól. Nem állítom, hogy mindig sikerül, de törekszem rá és már ez is nagy siker.

Aki lemarad valamiről az lehet sokkal több és lehet sokkal inkább Önmaga, mint aki rohan minden után aminek szükségét érzi megszerezni, átélni, vagy még csak nem is érzi szükségét csak egyszerűen sodródik..

gondolataim..
Nem, nem vagyok trendi, de soha nem is voltam. Valaha foglalkoztam azzal ki mit gondol rólam, de már nem igazán, vagy legalábbis lényegesen kevésbé… most így érzek, úgy hiszem nem akarok megfelelni másnak, csak önmagamnak...ha nem is mindig sikerül még eképpen élni a mindennapokat, de túlnyomórészt sikerül.

Nem akarok soha hazudni önmagamnak, azt hiszem ebben jó vagyok, maradéktalanul elhiszem önmagamnak, hogy mindig azt mondom amit gondolok és azt cselekszem amit mondok. Ettől függetlenül még lehet szorongani, de legalább kezdem kapizsgálni a folyamatot…. bár azt hiszem nem is csak kapizsgálni, több ez attól.

gondolataim..
Boldognak kell lenni?

A csapból is az folyik...egyre minden azt hirdeti… mintha az élet valódi értelme az lenne, hogy boldog legyek, csupán egy bibi van ebben. Az élet és a környezet azt hirdeti ez az élet célja, a tuti tippet vagy receptet azonban nem adja meg. Egy biztos. Ebben az életben engem senki nem tanított meg boldognak lenni. Ha visszagondolok korai életemre nem ismerek olyan embert, mentort, bárkit aki a legcsekélyebb módon is a létre, a bölcsességre, az élet értelmére vagy akár a boldogság mikéntjére megtanított volna. Úgy hiszem, hogy gyerekkoromban ez teljesen kimaradt, de még 20-as éveim elején is. Valamikor az elmúlt időszakban fogalmaztam meg azt, hogy nekem milyen is a boldog pillanat...az a pillanat amikor pont az vagyok aki akarok lenni, pont olyan tempóban azt művelem amitől se kevesebb, se több nem akarok lenni, máshol sem akarok lenni, az idő és a tér eltűnik, beindul egy olyan folyamat amelyben a múlt és a jövő eggyé válik a jelenben.

Ezt az állapotot hívom én boldog pillanatnak.

A terápia 13-14 hónapja. 1. rész. Rendhagyó ülés a kávézóban

Amikor megérkeztem, minden úgy kezdődött ahogyan szokott..készültem..a lépcsőn felfelé menet még gondolkodtam..igyekeztem ellazulni és a munkaügyi feszültséget az utcán hagyni...

Az ülés elején a mókus közölte velem, hogy a mai nap rendhagyó lesz, ha messze parkoltam majd elkísér az autómig, vagy ha nagyon messze van, vagy éppen nem autóval érkeztem akkor az ülés második felében lemegyünk egy közeli kávézóba  - a környéken van egy pár.. - és megiszunk valamit..beszélgetünk.

Rögtön elkezdtem gondolkozni, mi lehet ennek a "feladatnak" a célja, de hamar rájöttem, ki akarunk lépni a jól megszokott biztonságos terápiás közegből és vélhetően meg szeretné figyelni amit meg kell figyelni...rajtam.. hogyan viselkedem, mit vált ki belőlem a megváltozott környezet, a megváltozott és meglepetésként megjelent helyzet. Nos ezt a kis játékot én magam is jó ötletnek tartottam, picit olyan volt ez a szitu mint amikor az ember kilép a komfortzónából..persze, ténylegesen ki is léptem, hisz nem voltam még a mókussal más közegben, így ez valóban egy hasznos kis játéknak ígérkezett.

Amikor eljött az ülés félideje felvettem kabátom és elindultunk. Elég rossz idő volt, még esett az eső de sebaj - gondoltam - ez akkor is egy izgalmas helyzet. Kiderült mindketten szeretjük a kávét és az is, hogy napszaktól függetlenül a cappuccino mindig jöhet. Én nagyon jól éreztem magam, teljesen természetesen, nem volt bennem semmilyen frusztráció, vagy feladat megfelelési kényszer, önmagam voltam, egyszerűen csak adtam magam. Nem feszengtem, beszélgettünk..vagyis én beszéltem főként, de valahogy kevésbé terápiásan, kicsit barátságosabban. Tény, hogy a beszélgetés mélysége is megváltozott. Az eset után még többször átgondoltam a történteket, illetve mély nyugalomban szemlélőként is visszaemlékeztem Önmagamra.

Tapasztalataim:

- természetes voltam, jól éreztem magam
- a környezet nem frusztrált, illetve nem váltott ki belőlem erőltetett viselkedést vagy bármiféle megfelelést
- a kávé jó! :) ... alapvetően mindig
- a terápiás légkör mély lelki folyamatok megértéséhez, felszínre hozásához hasznos, szükséges
- azóta sem volt ilyen ülés, ez egy rendhagyó alkalom volt
- a Mókus kabátban az utcán is nagyon csinos!
- alapvetően lételemem a csendes és nyugalmas légkör, szeretem kizárni a hangos zavaró tényezőket, de most egész jól el tudtam magam és a figyelmem választani bármitől ami körülöttünk zajlott

Ilyen volt ez a rendhagyó ülés, nem tudom lesz e még valaha ilyen, mindenesetre kellemes élményként maradt meg bennem.

A jelenlét - amikor látom Önmagam

Ma amikor írom ezt a bejegyzést tudatosan éltem meg a szabadnapom. Ma vasárnap van. A tegnapi nap el lett cseszve, dolgoztunk, volt egy kis probléma, ami lényegében 2 óra telefonálást eredményezett..délelőtt..ami aztán jól megalapozta a napot..szóval a tegnapi nap is szabadnap volt, csak éppen nem az igazi.

Tény, hogy tanultam a tegnapi kis afférból, egész higgadtan és okosan kezeltem a helyzetet, ez igazán jó, meg tudtam oldani, hogy érzelmileg ne vonódjak be, ahogy a Mókus mondaná kívülről szemléltem önmagam történését, mintha az eset nem is velem történne. Az e fajta érzelmi távollét felettébb hasznos, nem "zabál" fel a probléma és higgadtan, okosan tudok cselekedni. Nem a problémát bolygatni, méltatlankodni, hanem a megoldást keresni... ez volt a fő cél és sikerült teljesíteni, ez régen igazán nehezen ment.

Minek köszönhető, hogy most meg tudtam oldani?

Ez a kérdés nagyon összetett vagyis a válasz...nagyon sok irányból megközelíthető, a válasz szerteágazó. Önbizalom, helyes Önértékelés, felelősségvállalás - mindenkor -, Önazonosság és nem utolsó sorban a szabadság megélése, a független egyenes megnyilvánulás a siker okozója... a helyes én megélése és a pillanat higgadt kezelése..ez mind egybevetve hozta a higgadt és célratörő probléma megoldást. Igen, sok energiát vett ki belőlem..igen, elcseszte szinte az egész napom, de amíg intézkedtem, abban a két órában nagyon helyesen viselkedtem a mai emlékeim alapján is.

Önazonosságom titka = mindig azt mondom amit gondolok és mindig azt cselekszem amit mondok.

Jelentkeztem egy Önismereti csoportba, amely majd tovább is vihető és képzettséget is ad, adhat, de egyenlőre a lényeg a 200 órás Önismereti csoporton van. Hamarosan kezdődik és nagy várakozással vagyok. Elmélyülök más emberek dolgaiban, elmerülök majd más emberekben. Szeretem azt az érzést amikor létrejön a kapcsolat köztem és egy másik ember között. Nem nagyon van dolog a világon ami engem jobban érdekelne és egyben jobban kikapcsolna mint amikor összekapcsolódik a lelkem valakivel. Azt hiszem a jövőben, 2-3 éven belül biztosan kipróbálom magam ezen a területen mint olyan személy, aki a felépített kapcsolat segítségével valaki felé gyógyítólag lép fel. Gyakran cselekszem már napjainkban is így mint magánember és ezen kívül gyakran tárgyalok emberekkel akként, hogy létrejön részemről a feltétel nélküli elfogadás, az empátia és kongruens is vagyok. Az vagyok amit képviselek. Szóval a mindennapokban tetten érhető részemről ez a természetes viselkedés, nagyon nem is kell erőlködnöm, természetemnél fogva asszertív vagyok, mindig is az élni és élni hagyni elv alapján működtem, mindig is a másik fél szemszögéből vizsgálva a dolgokat hoztam döntéseket vezetőként a munkahelyemen. Azt hiszem ez igazán erősségem...mi tagadás..erre rá kellett jönnöm... ezt nem szabad nem kijelentenem, nem megélnem...sőt inkább büszkén kell vállalnom!

Igen, a létem és a természetes közegem az intim zóna, a terápiás légkör, az aktív figyelem más ember irányába, a bizalmi légkör kialakítása és annak fenntartása, a másik félben való elmerülés. Amikor erre rájöttem és elkezdtem kutatni annak lehetőségét, hogy hogyan lehetnék ettől több, rájöttem, hogy akár tanulhatnék is ezen a területen és ebben tudod mi a nagyszerű?

Hogy életemben először általam választott és nekem nagyon izgalmas közegben fejlődhetek és ha az ég úgy akarja, akkor még dolgozni is fogok ezen területen.

Ez a gondolat igazán édes és biztató jövőképet fest elém...mi tagadás, tetszik nekem a jelen ezen gondolatokkal vegyítve... és a családomnak is, ez az állapot sok boldog pillanatot jelent most napjaimban..

A Mókus biztatása nekem nagyon sokat jelent, neki ezért hálás vagyok és őt emiatt is nagyon szeretem. Biztatása is, mint ő maga nagyon hiteles, tartsa meg ezen tulajdonságát sokáig mert ettől válik nagyon jó szakemberré és nagyon jó emberré.

Szeretettel páromnak aki engem mindenben támogat.

A terápia 11-12 hónapja. 2. rész. Tanácsadás vagy terápia.

Érdekes kérdésbe botlottam ez idő tájt, tanácsadói pszichológia vagy terápia.  hmm.. Mire is járok? Mi az enyém? Van jelentősége, hogy micsoda?

Látom magam előtt a szitut amikor bemegyek első alkalommal a mókushoz és jelzem, hogy én most akkor mit is szeretnék, kössük meg elméleti szóbeli szerződésünk. Egy frászt, én mint laikus honnan tudhatnám ezt? Szerintem már azon kliensek száma is limitált aki egyáltalán meg tudják fogalmazni a problémát, sokkal inkább csak elmesélő vagy leíró módban tudja megközelíteni a legtöbb ember, a probléma igazi gyökere feltárásra vár. Azt pedig, hogy a problémát hány üléssel, azaz mennyi idő alatt lehet megoldani és hogyan..nos..jó kérdés, szerintem előre meghatározhatatlan.

Én magam abban hiszek ha nincs időkorlát, addig járok a terápiára - így fogalmaztam meg - ameddig több leszek mint voltam, amíg olyan változások mennek bennem végbe amik előnyömre vállnak. A terápia nem más mint egy intellektuális kapcsolat egy biztonságos, szerető és elfogadó térben, melyben önmagammal szembe nézve, önmagam mélységét megélve viszontlátom azt egy elém tartott a magam szempontjából szubjektív tükörben. Fontos, hogy a térben megjelenik még egy kongruens személy, aki pont azt közvetíti ami valójában, akinek a személye megteremti bennem az elfogadó és biztonságos teret.  

Ha ezt én tudtam volna az elején ismervén Önmagam, hogy milyen vagyok, mire vágyom, milyen személyiség vagyok azt mondtam volna, hogy szia Mókus én szeretnék hozzád terápiára járni.. Mi van??? :)

Szia Mókus én szeretnék hozzád tanácsadásra járni. Mi van ??? :) Egyfolytában azt olvasom és élem meg, hogy a mókus csak kísér engem az utamon, ő tanácsot nem adhat, azt meg nem mondhatja nekem mi a tuti. Valahol azt olvastam, hogy az egészséges ember keres fel tanácsadó pszichológust... persze én magam annak tartom, van is rá bizonyíték, akkor mégis tanácsadásra járok és nem terápiára? Nem nem..ez bizony terápia, egy szép hosszú az alapvető mintákat átíró terápia..át is akarom őket írni, én magam Önmagamnak hatalmas aha élmények közepette..szóval ez egy terápia..

Akkor pszichoterápia? Igen..végül is az..személyközpontú pszichoterápia.

Rájöttem, hogy sok félreértés és félremagyarázás, misztifikálás tetten érhető ezen a területen. Ha engem valaki megkérdez, véleményem szerint a kapcsolat gyógyít, ahogyan azt le is írtam korábbi bejegyzésben.. Itt >>>

A lényeg, hogy ez időre már világossá vált számomra, hogy ez bizony terápia...és a terápia jó...nagyon is jó..

Boldog vagyok.. a terápia sikere

Ma nagy elismerést kaptam a páromtól, aki megjegyezte, hogy sokkal jobban beszélem azt a nyelvet amit ő szeretet nyelvként értelmez, miként szólni lehet hozzá… teszek érte, a családért és ezt ő nagyon üdvözölte, sikerként könyvelte el, abban engem szeretve látott. Ez nagyszerű érzéssel töltött el engem… ehhez kapcsolódik a tény miszerint a kislányom sokkal jobban szeret, a nyár és a sok együttlét, a közös programok és a minőségi idő amit vele megéltem mind mind hozzájárul ahhoz, hogy ő kedvesebben és szeretőbben köszönti a drága apucit..

Köszönet a páromnak, hogy drága apuci lehetek mindazon tények ellenére amit az élet és a szüleim nekem adtak, amivel hátráltattak abban, hogy szerető apuci legyek. Az, hogy az vagyok csakis a páromnak köszönhető, aki 21 éve tesz azért, hogy az lehessek.
Köszönöm neki! Ő csodálatos!

Ezek nagyon szép pillanatok, boldog az ki boldog a családjában, aki szeret és szeretve van. Nekem itt a helyem, engem itt szeretnek és én itt hiányoznék, ha itt nem lennék.

Vannak más jelek is melyek a terápia sikerét igazolják, többek között az, hogy kutatom a terápia sikerét, hogy értem mit jelent a terápia és hogy magam is képes vagyok önmagam terapeutája lenni..hisz ez a végső cél, mi is lenne más, függetlenül és biztosan képviselni mindazt az életben ami vagyok és ami szeretnék lenni, érteni és felvállalni mindazt ami bennem zajlik. Érteni és meghatározni önmagam a világban, magam helyesen mérni, önmagam helyesen megítélni, szerepem és énem elfogadni, cselekvésemért és megnyilvánulásomért felelősséget vállalni minden esetben… de egyébként ebben eddig sem volt hiány...

A fentiek biztos ismerete, tudata mellett boldogan kelek fel reggel és várom a nap történéseit, melyben egyre kevésbé teszek fel kérdőjeleket az engem már meg nem érintő külső tényezők irányába...egyre kevésbé… aki olvasta a blogom elejétől fogva tudja, hogy a problémát így fogalmaztam meg: Túlságosan megérint a külvilág

Azt hiszem nagyon messze kerültem ettől a problémától, vagyis annak felvetésétől és a kérdések, mint az borítékolható volt nagyon messze mutatnak, a válaszok, a megoldás más kérdésekben és válaszokban keresendők.

Már rég írtam a Mókussal való kapcsolatomról. Az is változóban van, a kapcsolatnak dinamikája van, a kapcsolat folyamatosan változik, abban vállalt szerepem is gyakran változik. Már egy jó ideje nem vagyok szerelmes, egyszerűen csak szeretem őt. Az utóbbi időben egy egészen fontos érzés alakult ki bennem iránta, ez pedig a feltétel nélküli szeretet, hogy pont olyannak szeretem amilyen és úgy is szeretni fogom, legyen ő bármilyen. Örülök a vélt örömének, örülök annak is ha boldog, örülök annak is ha csak azt hiszem boldog. Szeretem mert jóságos, szeretem mert ő maga az amit képvisel, szeretem mert szeret engem. Szeretem mert van és pont úgy szeretem ahogy van. Örülök, hogy nem akarom birtokolni őt és örülök, hogy szívesen osztozok rajta bárkivel. Örülök, hogy így érzek és örülök a puszta ténynek, hogy szeretem őt.

A terápia 11-12 hónapja. 1. rész. - részletek a naplómból..tavasz.. a munka cunami..újra

2018.03.12.
Szia Mókus!

Nos ma elterveztem..szép lassan, haladok a tempómban..úgy haladok majd ahogyan engedi a testem a lelkem :)

... végeláthatatlan feladatok sora a naptárban..na jó túlzok.. úgy hogy átraktam a holnapi napra 4 feladatot végeztem ma és még írni is van időm neked, de azért van ám itt tennivaló..figyeltem magam és látom nem csoda ha olykor elveszek a tennivalók között és bizony van úgy, hogy nem tudom magam utolérni, egyszerűen felgyorsulok és pattogok a feladatok között, közben telefonom csörög, nem nézek oda 10 perc alatt érkezik 8 email, megválaszolni őket azonnal, félre teszem a munkám, közben hív valaki, belekérdez valamibe, átszellemülök, beleélem magam, majd írok, majd ennek hatására írnom kell 4 felé, majd kollégám kérdez, majd válaszolok, majd újra kérdések valakitől, majd rendelés, majd a könyvelő ír, rögtön utalni kell valami adót, meg járulékot, ( mi a francé küldi mindig utolsó nap, már annyiszor mondtam neki hogy ne ) majd pittyeg a telefon indulni bejárni... kiesik 1.5 óra, visszaérek és vár 12 email amiket meg kell válaszolni, majd a srácok nyúznak, hogy pénz kell textilre..közben látom ha most nem rendelek akkor kifutok az időből tehát én érdekem, hogy rendeljek, majd ember szervezés...hűűűű..jövő héten van 8 esemény, megint rotáció csak ne basszuk megint el, ki mikor alszik majd..hoppá téli nyári gumi csere a teherautón, mert erre a srácok nem gondolnak, jelezni nekik, közben a raktár bérbeadó jelzi, hogy mi ez a sok személyautó a parkolóban mostanában, küldjük el a rendszámokat és amire belefogok az egészbe addigra már érkezik 8 email.....Béla most aztán gyorsan küld el mert ketyeg az idő...idő...idő... :)

de végülis jól viseltem...úgy érzem.

Este van...iszom egy kis pezsgőt - minden más elfogyott itthon - és arra gondolok enni kellene valami finomat vacsorára, jól beenni, történjen ma valami jó dolog is, megérdemlem, mert sokat dolgoztam dacára annak, hogy a lábam be van dagadva.... vagy mi van vele...hát így megy ez..ha most megvonom a vacsora adta örömöt akkor a mai napban nem volt öröm, azon kívül, hogy a szállodában ahol bejártam, igaz elég vastag volt, de szép vádlija volt a csajszinak..aki megmutatta a rendezvénytermet... a nap fénypontja talán...

2018.03.14.
Kedves Mókus!

Minden ami tegnap nálad voltam, most nagyon nagyon... 

2018.03.19.
Kedves Mókus!

Téma:  Hogyan éltem meg magam a pszichológusok között.. :)
A ma üzenete.. a holnap témája...

Voltam egy eseményen, ahol volt 8-9 pszichológus és én. Ennek a megélését tárgyaltuk meg nagy léptékkel ekkor, nekem kellemes élmény volt, sok mindent elindított bennem...de el ám... ekkor valami mozdult bennem és azt mondtam, nem, az életem nem mehet tovább ahogy eddig, ez egy mérföldkő volt, az bizony..

hamarosan folytatom...

A nyaralás. 1. rész

Egy ideje nem írtam, nem folytattam a beszámolóm a terápiáról, de hamarosan pótolom. Két hétig nyaraltam, ezt a bejegyzést annak szánom, a nyaralásról fogok írni, két hét, rengeteg új gondolat, érzés indult el bennem.

Offline világ
Igen, azt hiszem itt kell kezdenem, 2 hétig offline voltam, se telefon, se internet, se okos telefon, se viber üzenet. TV sem volt, de alapvetően az egyébként sincs, szóval a lényeg, hogy a nyaralás teljes ideje alatt magammal és a családommal voltam és nem nagyon volt zaj körülöttem ami elterelte volna figyelmem bármely belső küzdelemről, esetleg a köztünk lappangó feszültségről. Régebben ilyenkor is tudtam nagyon is nem ott lenni, töprengeni, máshol lenni, dolgozni fejben, de ez most mind mind elmaradt, aminek nagyon örültem. Ez igazán remek volt így. Gondoltam olykor a munkámra, de meg nem érintett, a nyaralásból ki nem zökkentett. Azt hiszem ez egy teljesen más minőségű jelenlét volt részemről és bízom abban, hogy ez a jövőben is így lesz a szabadságok ideje alatt...szóval akkor remek, ezt most ki is pipálhatom.

Saját tempó
A nyaralás a saját tempómban zajlott, amit szintén mint nagy nagy pozitívumként kell kiemelnem. A létem, a napom pillanatait nem kötöttem sem időhöz, sem bármi egyéb fix ponthoz. Azt tettem amit éppen szerettem, akkor ettem, oda mentem, annyit strandoltam, annyit pihentem és annyit felfedeztem ( szeretünk sokat autózni, új tájakat, ismeretlen helyeket felfedezni ) amennyit éppen akkor testem és lelkem kívánt. Szerencsés vagyok mert csak nagyon kis mértékben, vagy még annyit sem kellett alkalmazkodnom a családomhoz, valahogy azonosan voltunk mi hárman ezen kérdésekben. Amikor nem voltunk teljes mértékben, akkor is a saját tempómban alkalmazkodtam és fogadtam el más alkalmazkodását az ő saját tempójában. Amikor a saját tempómban haladok, teszek, gondolkodom és beszélek, akkor már létrejön egy bizonyos módosult tudatállapot, vagy legalábbis a napi rohanáshoz képest egy mindenképpen pihentető, kikapcsoló állapot.... szóval akkor ez is rendben volt.

Természet
A tenger látványa, a hegyek, a sziklák, a felhők játéka mind mind arra sarkaltak, hogy megkössem békém istennel és sokszor tudtam volna hosszasan, hosszabban elmerülni a látványban, akár órákon át csak nézni, csak nézni és nem kívánkozni onnan sehová. Ez sajnos már nehezebb téma, mert gyerekkel nem megy ilyen könnyen, szóval ebben lenne még kielégítetlen igényem bőven, bízom benne, hogy ezen vágyam is beteljesedik majd. Ettől függetlenül gyakran meg meg álltam, tűnődtem, sokat fotóztunk és fogok majd még itthon átélni a nyaralás ideje alatt meg nem élt látványt.

Felfedezés
Szeretjük a felfedező utakat, az autózást, a mozgást, a minden nap más tájak megismerését. Nekem ez ad még egy plusz örömet, amit most megosztok veletek. Gyerekként szegényen nőttem fel és sohasem feledem amikor 16 évesen mentem a boltba és láttam egy fiatalos, sportos Fiat Unot és csak bámultam...nekem sohasem lesz ilyen, sohasem lesz autóm, ez teljesen elérhetetlennek tűnt, az autó adta szabadság megélése egy elérhetetlen álom volt….tulajdonképpen nem is álom, hanem maga a csoda, mert az álmok olykor elérhetők, de az ahonnan én jövök az autót csak csodaként engedte láttatni. Amikor autózunk a családdal, felfedezünk, megélem a szabadság egy bizonyos szintjét egyben nagy megelégedéssel szolgál, hogy ezt megtehetem, tehát bizonyosságot ad a felől, hogy a csoda megtörtént. Nap mint nap ezen érzés az autóba invitál engem a nyaralás ideje alatt és nem engedi a klasszikus egész napos strandolós henyélést.

Helyi élet
Imádok üldögélni egy tengerparti kávézóban és nézni az embereket, látni mi zajlik le bennük. Imádok ülni a helyiek között és átvenni az ő ritmusukat, átélni, átérezni, hogy hogyan zajlik a nap, mi a szieszta, miért van este élet stb..ezen igényem olyan két harmadban lett kielégítve, nem volt teljes a megélés, de azért voltak időszakok amikor hosszasan elmerengtem egy egy helyi ember lehetséges életútján.

Önismereti út
Ott helyben úgy éltem meg, hogy az út amin haladok megszakadt, megváltozott. Érdekes volt magam rajtakapni, hogy olykor beszélek, mondok valamit ami mögött nincs mély gondolat, pedig ez alapvetően nem jellemző rám, mindig azt mondom amit gondolok és azt teszem amit mondok. Ez tesz kiegyensúlyozottá. A nyaralás alatt párszor rajtakaptam magam, hogy nem így járok el és ez felettébb furcsa volt. Nem idegesített, hamar korrigáltam, de nem értettem magam elsőre.

innen folytatom hamarosan...

Mai szösszenetek, mai gondolatok

...

Ma reggel bringáztam..egyedül mint mindig..de én ezt szeretem, letekerek 2 órát egymagam, kikapcsol, természetközeliség, természetes zajok, haladás..gondolatok közben..vannak? á dehogy..egy ismerősöm kérdezte egyszer..azért szeretsz bringázni mert közben jól lehet gondolkodni?  dehogy.. - mondtam - éppen hogy nem tudok közben gondolkozni, ez a jó benne..legfeljebb csak érezve gondolkodni, érezni a dolgokról..ahogy szoktam mondani… jó volt mint mindig, nem tudom másnak milyen, de nekem sokat ad a bringázás, kikapcsol, kalóriát éget és egyben szabaddá is tesz, a szabadság élményét adja...a szobakerékpárt nem szeretem, ott nem fúj a szél, nem kap a hajamba..hahaha... na jó nincs is hajam,

Volt amikor zenét hallgattam közben, 3-4 éve, de amióta a belső hangokra figyelek, azokkal vagyok közösségben nincs rá szükség, ahogy szoktam mondani: Önmagamnak jó társaság vagyok.

…

hazaértem és elkapott egy gondolat..láttam, hogyan lépek be a gondolat által keltett érzelmek világába, hogyan uralkodik el rajtam a szorongás..holott nem kell.. nem kellene... Mit tettem? Behívtam a párom. megkértem..ülj le kérlek, mondanom kell valamit, most elkapott egy érzés, egy érzés aminek nincs helye a mai napban, el akarom neked mondani, kérlek hallgass meg engem.

Meghallgatott, miért is ne tette volna, szeret engem.

Elmondtam neki, mi zajlott le bennem..elmondtam mit érzek és egyben meg is szabadultam a gondolatoktól..nem racionális szinten megjelenő szorongás volt, de inkább félelem, mert volt konkrét tárgya, de mégis rögtön éreztem, hogy nem helyén való, ez a félelem nem az életem akarja megmenteni, egyszerűen csak megjelent, volt tárgya, ezért félelem, de oktalan volt, a túlzott biztonságra törekvés, féltés volt a középpontban, valós félelem, de mégis felismerhetően régi zsigerből, azaz nem hiszek neki, kételkedem benne...deaktiválni akartam ezért a párom behívtam beszélgetni. Megértett engem, segített nekem és utána jobb lett, a délutánom már nem fertőzte a félelem örvény….

…

El kell mennem a szülővárosomba és találkoznom kell ott valakivel akibe szerelmes voltam 8-tól 14 éves koromig. olykor tartom vele a kapcsolatot, de nem ezért, hanem mert osztálytárs volt, iskolai szerelem, de a lényeg nem ezen van... hanem a szerelmen ami meghatározta szinte egész életem, az énem egy fontos oldalát, az életem egy fontos részét...személyiségem egy fontos szeletét, fejlődésem egy fontos pontja..minden tekintetben el kell neki mondanom, hogy mit adott, hogy mit jelentett és azt is , hogy ez már csak a múlt de valahogy el kell mondanom neki, mert akkor fogom életem ezen részét teljesen lezártnak tekinteni, csakúgy mint nagymamám sírjának meglátogatása esetén a gyerekkorom azon részét. Hiába ez már csak ilyen és én nagyon romantikus, szentimentális alkat vagyok..de legfőképpen nagyon mély, tisztán látom, hogy énem mely része maradt ott, mely részét kell elbúcsúztatnom, mit kell magam mögött hagyni így képletesen is…valósan is...

…

készülök nyaralni. Láttam magam előtt pár gondolatot ezzel kapcsolatban, ami a jövőbe mutat és a jövőt firtatja. Azonnal elhessegettem őket, nem akarok lejátszani előre bármit is..egyáltalán nem biztos, hogy úgy lesz, sőt nem biztos, hogy egyáltalán még csak fel is merül azon kérdések sora, amik megjelentek előttem korábbi életem hozadékaként..hitvány, önsanyargató, kishitű gondolatok, mélyről, sehonnan, csak a semmiből..jönnek olykor..

Egy ismerősöm mondta, egy munka alkalmával, majd átkelünk azon a hídon ha ott leszünk. Közhely? Lehet..mindegyik közhelynek van valóságtartalma, ettől közhely, csak annyi a baj vele, hogy nem megy mélyebbre, nem foglalkozik a motivációkkal...a végkifejlettel..az emberek úgy általában nem foglalkoznak a motivációkkal, a végkifejlettel.. hm.. nem feltétlenül akarnak a dolgok mögé látni, tudat alatt félnek attól, amit majd ott találnak..találhatnak..jobb erről nem tudni.. - gondolhatják sokan

Nos igen, úgy érzem ez jól ment, ez nekem jól ment, azonnal vissza rántottam magam kishitű, jövőbemutató kérdések megjelenése alkalmával és csak a jelenben voltam hajlandó megélni a jelent, mit sem törődve a jövő lehetséges kérdéseivel. Te tudod, hogy ez nagyon nagy dolog?.. nem szorongani a jövőn, csak elfogadni mindent és megélni a jelent..te tudod? .. ha tudod akkor örülök neked és üdvözöllek.. - ha nem tudod akkor is - örülök, hogy olvasod a blogom, ami hamarosan majd átcsap jelenkori életvezetésem naplójába, csak még be kell fejeznem a mi történt az elmúlt egy évben részt.. :)

...

ma is átéltem...Imádom a párom, hogy ilyen okos és természetes, konzervatív értékrendet gyakorló nő, aki engem elbűvöl, egyre jobban szeretem, még 20 év együttélés után is, ez csodálatos érzés, maradjon mindig így...azt mondja ne másnak mondjam... neki mondjam.. elmondom hát neki, de elmondom mindenkinek...elmondom neked is!

Kellemes estét! :)

A terápia 9-10 hónapja. 2. rész. - részletek a naplómból.. TÉL

2018.01.25.
Kedves Mókus!

Napsugarak szöknek át az ablakon és a tavaszt idézik, közeleg a bringa időszak, a idő amikor végre újra visszatérhetek a bringás állapotba..nekem 8 fok már elegendő, 10 fok napsütésben már izzadok...

megélhető a szabadság bringázás közben... ezért nem jó a szobakerékpár... nem fúj a szél, nincs mozgás a környezetemben, nem hagyom vele magam mögött a világot, a munkát...

Tervezek egy 5 napos 350-400 kilométeres bringautat, melyet teljesen egyedül tennék meg, mely felér egy zarándok úttal. Elkerekezek mondjuk ...ig meg vissza..  jó kis útnak nézek elébe, egyedül magányomban, egyedül önmagammal, mert most úgy érzem szívesen vagyok önmagammal és ha 5 napra egyedül maradok akkor még tovább mélyedek magamban....magammal... Minden nap meditálnék útközben, a tisztáson ahol csak a szél hangja hallatszik, majd tekernék tovább..ebéd..majd tekernék tovább. Talán csak a fenekem sajogna egy idő után, de majd megerősítem az út előtt... jó kis terv.

aztán bízom az idei nyaralásban is, a tavalyi elmaradt után és bízom a csoportmunkában is ami majd..júniusban? indul.. kíváncsi vagyok rá, mit ad, és hová vezet engem... ahogyan a tegnapi napom sem tudtam hová fog vezetni .. a dolgok olykor csak úgy jönnek, keletkeznek, mi pedig csendben szemléljük őket és boldog az ki csendben szemléli őket.

Jelenben írom:
Sajnos nem valósult meg a magányos bringázás, no nem baj, majd talán ősszel..

2018.01.26.

Szia Mókus!

Nem értek veled egyet, nem vagyok olyan szélsőséges mint anyám. Én pontosan, hogy megfontolt, előrelátó, óvatos vagyok, megfontolom a lépéseim és annak következményeit és igaz, hogy sokat érzek és gondolkodom úgy, hogy hagyom magam szárnyalni, átérezni a dolgokat, de mégis kellőképpen racionális vagyok. Vezető vagyok, erre szükségem is van.

Anyám érzelmi alapon, pillanatnyi hangulata alapján dönt és nem megfontolt, nem lát 2 napot sem előre. Nem vagyok olyan impulzív mint ő. Ha anyámnak lett volna valaha lehetősége akkor is így működne...ahogyan... mert ő ilyen. Számos impulzív, szélsőséges lépésének semmi köze nincs  a pénzhez, lehetőségekhez. Jön egy fuvallat, valamit másként gondol és máris átrendezi a szobát beleszólva mások életébe azonban nem figyelembe véve azt. Számos olyan lépése van, ami az agyából pattan ki, annak következményeképpen, hogy éppen elégedetlen önmagával, az egész életével, de ezen lépései kihatnak a környezetére. Én nem ilyen vagyok, ezek a hirtelen meggondolatlan lépések nagyon távol állnak tőlem.

Utálom, hogy ilyen szarul jött ki ez az egész, mert egy hétig szenvedtem a gyerekkorom nyomorának átélésén, rengeteg szomorúság, magány, szeretet nélküliség. Elhiszem, hogy anyám élete szerencsétlen, értem, hogy nem tanították meg szeretni, de ez engem nem érdekel, nem vigasztal, őt nem menti fel.

Sajnálom, hogy el lett cseszve ez a hét, mert így az egésztől elment a kedvem és most nagyon dühös vagyok.

Jelenben írom:
ritka azon pillanatok egyike amikor haragudtam a mókusra...szabad ilyet? hát persze..mindent szabad, hisz akkor ez voltam én..őszinte és Önazonos...tisztán önmagam.

2018.02.03.

Kedves Mókus!

A sok kis mozaik végül egységgé áll össze...apró gondolatok, érzések, tőled kapott útmutatós..néhány elejtettnek tűnő mondat, ami nem is olyan elejtett, sokkal inkább értékes morzsa, amit az én agyam elraktároz és olykor elővesz, mint pont ebben a pillanatban. Például, hogy ne rohanjak, hanem a saját tempómban haladjak. Az én tempóm az, amiben kellemesen megélem a jelent, amiben jól érzem magam és nem jelentkezik a sok felesleges érzelem amit a kapkodás szül...ehhez persze kell a nyugalom is, és az is, hogy most jól szervezett a cég, egyben munka is sokkal kevesebb, szóval a teendők sem nyomják a vállam nagy súllyal.

Hogyne..van tennivaló, rengeteg, akár 6 hónapra előre is látom őket, el is akarom őket végezni, de közben hagyom magam élni, hagyom magam haladni és gondolkozni a saját tempómban.

Fontos, hogy emiatt ne legyen bűntudatom és most nincs is. Ez a mai állapot sok mozaikkockából összeállt felismerés.

Mindig vágytam valakire akire felnézek, valakire aki majd utat mutat, aki vezet engem, egy apára, egy mentorra...sokszor mondtam neked és helyeseltél, nagyon meg tudtál ebben engem érteni, átérezni, talán te is szembesültél ezzel a ténnyel és talán életed néhány pontja pont emiatt lett olyan... amilyen. Talán tudatos döntéseidben ez megjelenik már rég óta...nekem nem jelent meg ez idáig, csak kerestem őt és végül megtaláltam... Én magam vezetem magam egy kedves fiatal nő segítségével. Vagy inkább ő mutat irányt és én csak haladok rajta? hiszem és tudom, hogy ebben is nagy az Önállóságom, úgy is élem meg, de nagyon szeretem amikor a mókus mutat is egy új irányt és kinyit egy ablakot amin kitekintve valami megváltozik. Ezt nagyon szeretem benne. 

Úgy érzem most összeér a lelkünk, látom őt magam előtt, de ez több annál, látom magam az ő tekintetében, sőt látom az általam is ismert környezetét az ő szemszögéből.

Az ember ilyen szomorú, borús időben is lehet vidám, vagy inkább csak olyan békés állóvíz belül. Más, mennyire más ezt megélni és mennyivel jobb mint feszengni vagy éppen háborogni.....  

:) szeretettel gondolok rád...a nem tökéletes Mókusra 

Jelenben írom:
Az ember kedve, hangulata folyamatosan változik, sokszor én magam sem értem miként, mi hat ránk, hogyan lehetséges, hogy rövid idő alatt teljesen másként érzek, vagyok éppen..magammal másokkal...de sebaj, mostanság már nem is cselekedeteket hanem motivációs rendszereket, a függések és megfelelések rendszerét látom..magamban vagy bárkiben...