A terápia első 1.5 - 2 hónapja.

Az első időszakban nagy igyekezettel vágtam bele a terápiába. Még nem volt bennem teljes bizalom a mókus irányába, nem tudtam pontosan hogyan fognak zajlani az ülések, mi lesz a végkifejlete, lesz e eredménye, mégis elmondható, hogy bizakodó voltam és a kezdetektől nagy mélységből kezdtem el feltárni lelkem mélyét. Szépen haladtunk előre és egyben biztos voltam, szeretek és tudok is beszélni érzéseimről. Nem okozott problémát őszintén beszélni mélységemről,  mint említettem egy korábbi bejegyzésben ez engem alapvetően kikapcsol és tölt.

Az elsődleges téma a munkámmal kapcsolatos volt, azon belül is a kiégésemről, annak megéléséről, részleteiről beszéltem..meséltem..meséltem és a mókus jó hallgatóságnak bizonyult. Kezdetektől szerettem felé megnyílni, ezt mindenképpen  pozitív jelnek tekintettem. A kapcsolatunk abban az időben még nem jelent meg előttem, csupán egy pszichológust láttam magam előtt, aki alapvetően szimpatikus ember, és alapvetően bizalommal és elfogadással vagyok iránta.

Őszinteségem sohasem kérdőjeleztem meg magam előtt, mindig tiszta voltam, tisztának éltem meg magam. Kezdetben azzal, hogy mélyen őszintén beszéltem a napjaimról, annak mély megéléséről leraktam bizonyos terheket. Ha most vissza emlékszem eléggé rossz állapotban voltam, néztem magam elé, beszéltem... beszéltem... , elfogadtam őt, de nem nagyon vettem észre igazi lényét.

Furcsa ellentmondás.

Magam sem hittem el, de kb 1.5 hónap után tűnt fel, hogy hosszú haja van, láttam egy fotót róla a neten valahol...nagyon fura érzés volt.. a mókusnak hosszú haja van? ... ez eddig fel sem tűnt. Mindenképpen furcsa ellent mondás, hisz mindenképpen egy NŐ pszichológushoz akartam járni, aki csinos és nő is, nem csak szakember, közben pedig annyira nem vettem őt észre, hogy fel sem tűnt, hogy hosszú haja van. Csak magam láttam, magam vizsgálgattam belülről, bizalommal voltam iránta, tudtam milyen pszichológushoz akarok járni, tudtam, hogy rám nézve ennek jelentősége lesz a későbbiekben, de közben annyira nem vettem őt észre kb 1.5 hónapig, hogy talán még az utcán sem ismertem volna meg.

Furcsa ellentmondás.

Teltek múltak a hetek és csak meséltem, csak meséltem… feltártam, majd újra meséltem magamról, napjaimról, megéléseimről.. és az első időszakban magammal, a kiégésemmel, önmagam kis világával voltam elfoglalva. Utólag azt mondom jó, hogy nem voltak elvárásaim a terápiával kapcsolatban, annak eredményét nem mértem, magamon semmit nem kértem számon, az időt nem siettetem. Egyszerűen csak csináltam, egyszerűen csak raktam le a terheket és napról napra jobban bíztam magamban és a mókusban Jó diáknak bizonyultam, mert szorgalmas voltam. Sokat foglalkoztam magammal, talán az egyik legfontosabb dolog amit ebben a bejegyzésben kiemelnék, hogy már a kezdetekben megértettem

NEKEM kell akarnom a változást és csakis ÉN tudok önmagamon segíteni!

Hogy ez mit is jelent valójában? Innen folytatom hamarosan...