A terápia 5-6 hónapja. 3. rész - Terápiás szorongás

Mindig nagyon pontosan érkeztem az ülésre, de rólam egyébként alapvetően tudni kell, hogy mániákusan pontos vagyok, utálok késni. A késés számomra tiszteletlenséget jelent. Főleg az előre nem jelzett késés, mert ugye késni azért mindenki késhet..hát legalább egyszer életében... de akkor jelezze előre..én így cselekszem.

Szóval mindig nagyon pontosan érkeztem. Ha előbb értem oda, inkább sétáltam egy kicsit, jót tesz és legalább meglesznek a napi kötelező lépésszámok. Útközben, miközben haladok a terápiára próbálok mindig rákoncentrálni, mondjuk úgy = felkészülni. Gyakran éltem át azt, hogy otthon vagyok, lazulva, nagyszerűen elmélyülve magamban és azt mondtam, bárcsak most lenne az ülés, bárcsak most találkoznék a mókussal, akkor annyira jól tudnék neki mesélni olyan dolgokról, amiket talán eddig nem is érintettünk...vagy ha már érintettük, hát most aztán tényleg jól át tudnám adni a lényeget, megfogtam itt van előttem, most kellene itt lennie..de nem... nem volt ott. Sajnos pl. kedd délután 14:00-kor találkoztunk, ekkor volt időpontom. Ahogy haladtam a találka felé, kezdtem magam felkészíteni, átszellemülni, rendszerezni a gondolataim és azt mondtam magamnak most kerülj olyan helyzetbe és állapotba mint pl. tegnap reggel amikor annyira de annyira jól meg tudtam fogalmazni, át tudtam élni azt aki vagyok, azt amit át akarok adni...de nem, a tegnap reggel elmúlt, ma kedd 13:35 van, haladok a 14:00 órás találka felé és egy teljesen más állapotban vagyok, egy teljesen más környezetből jövök és egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy érdemes ma találkoznunk. Úgy érzem a töredékét sem tudom átadni annak amit szeretnék. Ilyenkor kezdetben elfogott egy szorongás és ezt terápiás szorongásnak neveztem el.

Van értelme a mai találkának egyáltalán? Van értelme a mai együttlétnek, vagy csak pénz kidobás lesz az egész? - tettem fel magamnak a kérdést egy pillanat alatt, de hamar megtanultam, hogy erre hogyan adjak frappáns és alapvetően megnyugtató választ és egyben megoldást.

Választ kellett adnom, mert bizony a mókus nem áll rendelkezésre azon pillanatokban amikor nekem a legmegfelelőbb lenne, nekem kell magam alkalmassá tenni egy ülésre amikor időpontot kaptam. Ez van, ezt el kell fogadni, ezzel bizony azonosulni kell. Nekem egy mókusom van, neki viszont több ügyfele. ÁÁÁ..ez igazságtalan - futott át olykor az agyamon - de hamar rájöttem, hogy mivel nem én vagyok a király ezért nincs saját mindig rendelkezésre álló pszichológusom. Az ülésre bizony készülni kell, tenni kell érte, tenni kell azért, hogy ott magam úgy tudjam képviselni, megélni, elengedni és hagyni szárnyalni, ahogyan az engem a legjobban szolgál. Nincs mit tenni...ez van, ezt el kell fogadni.

Rendben van, ok ezt értem, de ha már erre rájöttem, akkor ez kőkemény felkészülés, rákészülés, és ha nem sikerül, ha felötlik bennem, hogy ez nem fog sikerülni, mert éppen a munkahelyi dolgok kizökkentenek önmagamból, emiatt nem élem meg azt az énem akit szívesen adnék át rajongott mókusomnak...akkor hát mi legyen? mit tegyek? - és máris van min szorongani, mert ugyebár a teljesítmény kényszer az teljesítmény kényszer... Megoldás?

Hamar rájöttem az itt és most erejére,
hamar rájöttem, hogy ha azt viszem be a terápiára ami bennem éppen zajlik, akkor az bizony nagyon hasznos lehet. Itt és most éli át az ügyfél azt amiről éppen szó van, ennek bizony nagy energiája van, ezt bizony jól lehet éppen boncolgatni..megélni és kezelgetni..

Nem, nem arról akarok akkor beszélni, amit tegnap reggel otthon nagy békémben elterveztem, hanem pont arról akarok beszélni, ami végett most nincs békém..ami éppen most zajlik bennem...ez lett a kulcs megoldás.. ekként használtam ki azon érzéseket amik éppen dolgoztak bennem…

És hogy mit éreztem ezután? Nos nem készültem többet a terápiára, egyszerűen csak bementem és átadtam, megéltem azt a valakit aki éppen vagyok.. és újra és újra…Bíztam benne, bíztam magamban és tudtam, hogy amikor ott leszek akkor pont azt fogom megélni aminek akkor és ott helye van. Emiatt eltűnt a szorongás és ennek a problémának a megoldása tulajdonképpen integrálva lett az élet más területeire is. Nincs mi lesz ha? Mit szeretnék majd ott?..az lesz ami lesz és az úgy lesz jó ahogy lesz.

Azt azért el kell mondanom, hogy ez mondjuk ..az ülés felére volt igaz, az ottlétem, a bizalmam és az, hogy a jelenbe helyeztem magam  általában hamar megnyitotta a lehetőséget egyéb témák érintése felé is..azaz hamar a jelenemben megéltem önmagam, magamra találtam és sikerült elmélyülnöm az élet egyéb dolgaiban is, szóval nem kellett végig azzal foglalkozni ami éppen akkor motoszkált a fejemben.

Tetszett ez a bejegyzés? Ha igen nyugodtan megírhatod nekem.. örülök a vissza jelzéseknek.. 
Kellemes vasárnapot!