A szeretet minden, avagy Bihari Viki előadásán jártam

A minap Bihari Viki előadásán jártam. Miért is mentem el? Alapvetően az írás végett,magam is írok naplót, blogot és érdekelt hátha szó esik majd az írásról, mint gyógyító terápiáról. Alapvetően nem tudtam meg az írásról semmi extra dolgot, csupán annyit, hogy társadalom által elfogadott bennünk összegyűlt frusztráció leadására alkalmas csatorna… ok, rendben, egyet értek..gyakorolom is.. +++ ezért, örülök neki, hogy ez így van..

Az előadás témája nem feltétlenül kapcsolódott hozzám, mivel én nem vagyok pánik beteg, alapvetően nem is voltam, még ha volt is szorongásos pánik zörgés bennem, nem is egyszer, de semmiképpen sem olyan mértékű mint amit ő megélt, de főként nem olyan hosszú időn át. Sok előadásra járok és sokszor hallok hasonló dolgokat. Vannak igen nagy átfedések az előadások között, de mégis mindegyik ad valami pluszt, ad valamit, amit csak az adott, adhatott..kinyit egy ablakot amelyen keresztül örökre , vagy egy időre másként látok valamit...másként látom a világot..vagy másként látom magam életét..

Akkor az est tanulsága, az est üzenete számomra, ahogyan bennem van, mert ebben az üzenetben, ahogyan az nálam landolt természetesen én is benne vagyok, ahogy véleményt alakítok ki valamiről, ahogy látok valamit, ahogyan érzek valakit...minden alkalommal én is benne vagyok..

Számomra a leghangsúlyosabb üzenet egyértelműen az anya, a szülő szerető vagy éppen megnyomorító szerepe a gyermek életében. Mit ad a szülő a gyermekének, tudatosan, vagy csak tudta nélkül, gyarló önző, vagy éppen feltétel nélkül elfogadó és szerető megnyilvánulásaival. Amivel a leginkább tudtam azonosulni és köszönöm neked Viki, hogy ezt kimondtad mert én is így érzem és már rengeteg embernek elmondtam, ér utálni anyánkat vagy apánkat, tehát a szüleinket. Nálam ez történetesen apámnál jelentkezik és megvetésem és véleményem kinyilvánításának a csúcspontja az volt, hogy nem mentem el a temetésére, sőt alapvetően nem temettem el, sőt tulajdonképpen nem is érintett meg, hogy meghalt. Mondjuk ki, nem tekintettem őt az apámnak, a szomszéd bácsi halála jobban megrendítene mint "apám", ez a férfi halála. Amikor meghalt és nem lehetett tudni mi lesz vele és ez ügyben felhívott a hivatal a kérdésre, hogy akkor ki fogja eltemetni annyit mondtam: aki akarja

Te nem temetted el az apádat? Mint egyedüli hozzátartozója? - gondolhatta több ember is a környezetemben, kétkedve, hogy ez hogyan lehetséges, elképzelhetetlen és azért ez tényleg hallatlan..

Hogyne, hisz magukból indultak ki és nem azt érezték át, hogy az én életemben, az én helyzetemben ez jogos e, vagy sem, hanem azt hogy ők, hogy élnék meg ezt a saját életükben
és a környezet hogyan vélekedne róluk ha így járnának el.

Egyszerűsítés, egyszerűsítés és egyébként is az empátia nehéz dolog, meg valljuk be, nem is jár alanyi alapon, azért tenni kell és fel kell vállalni olykor a kényelmetlen helyzetet ami vele jár, lehetséges, hogy szembe kell helyezkedni a társadalmi normákkal.

Amikor Viki kimondta sok ember előtt, hogy ér utálni anyádat, apádat, annyira felálltam volna és kinyilvánítottam volna mennyire tudok azonosulni ezzel az állásponttal. Kiálltam volna és minden nő és minden férfi mellé állva biztattam volna őket, hogy merjenek szabadon nyilatkozni ezen témában. Fontos amit Viki mondott arról, milyen a kapcsolata az anyjával és az apjával. Fontos, hogy valaki ezt széles körben felvállalva elmondja.

Ha változást akarsz kezd magadon, nézz magadba és cselekedj önazonosan - mondtam magamnak már nagyon régen - én így járok el, nem érdekel sem a rokonok, sem a környezetem véleménye….bocs ne haragudjatok ez az én életem!

Számomra ez az üzenet volt a leghangsúlyosabb amiért már megérte elmenni….illetve még egy fontos dolog történt, de az már nem a Vikivel kapcsolatos, ez már teljes egészében rólam szólt.

Apróságnak tűnhet, de nekem nagy dolog. Pont akkor álltam fel és mentem el amikor úgy éreztem itt az ideje és mennem kell. Amikor felálltam és végig néztem mindenkin ahogy haladtam a kijárat felé, kb 200 szempár szegeződhetett rám egy pillanatra, miért állok fel és hagyom el a termet amikor még tart az előadás. Nem érintett meg, nem éreztem semmilyen nyomást vagy terhet emiatt és mosolyogva elégedetten távoztam, nem jelent meg bennem semmilyen szorongás vagy nyomás emiatt. Ez jó, ez nagyon jó, az eddigi kb. 110 óra terápiának és 40 óra önismereti csoportnak azért van eredménye - nyugtáztam magamban - egy pillanatra sem akartam maradni illendőség vagy bármilyen megfelelés végett, úgy cselekedtem ahogyan nekem adott pillanatban a leginkább megfelelő volt.

Remélem Viki nem haragszik, hogy az előadás utáni kérdéseket nem vártam meg végig.. :) … de nem aggódok,  nem tartom valószínűnek, hogy neheztelne rám... azt hiszem ő pontosan tudja milyen nagy dolog külső elvárásoknak nem megfelelve élni... szabadon...tisztán...elfogadva önmagam...

Köszi, jó volt!

U: Ja és igen, ahogy Viki mondta, vagy 15-ször az előadás alatt menjetek el terápiára. Ez a blog pont arról szól, hogy bemutasson egy terápiát a kliens oldaláról, hogy bemutassa a gondolatokat, a változást, a felismeréseket, mindent amit én meg tudok élni a kliens szerepben, mindent aminek felismerése megváltoztatja az életem... de főként, hogy a szeretet MINDEN!