A terápia 5-6 hónapja. 1. rész.
Haladok szépen időben... A terápia 5-6 hónapja szeptember és október hónapra esett. A nyáron mindig kevesebb munkánk van, kisebb a terhelés, így volt időm magammal foglalkozni ami felettébb jól hatott rám...sokat fejlődtem..változott a kapcsolatom magammal és a világgal. Szeptembertől azonban elindultak a dolgok, jöttek szépen a megrendelések és ezzel együtt a vele járó feladatok. Ha nem jól kezelem a feladatokat hamar problémákká nőnek, vagyis olyan jövőbeli eseményekké amin jól lehet szorongani.
( szorongás = alapvetően valós tárgya nincs ellentétben a félelemmel, csak szorongunk a bizonytalan jövőn...a szorongás a jövőben játszódik...mi lesz? Hogyan lesz? hogyan oldjuk meg? Mi lesz ha?...kérdések vetődnek fel bennem… és tolok magam előtt egy követ, görgetem mindaddig amíg oda nem érek időben és magam mögött nem tudom azt amin szorongtam. Hurrá..akkor elmúlt ?.. aztán jön a másik, mert szorongani mindig lehet valamin, ezért érdemes ezzel foglalkozni, valahogy megszüntetni a szorongást kiváltó okokat )
Mint azt írtam korábban alapvetően azért kerestem fel egy pszichológust mert kiégtem - ki én, de nagyon - , mert elvesztettem a kedvem minden felett..és mindenek felett…és a végén már nem volt kedvem senkihez sem szólni, teljesen kiüresedtem, minden értelmét vesztette.
A nyár kiválóan alkalmas volt a fejlődésre, feltöltődésre, arra, hogy oda figyeljek magamra, hogy a kisebb teher alatt az legyek aki vagyok és a mókus segítségével szépen lassan értelmet nyerjen minden..szépen lassan elkezdjek újra örülni az életnek, elkezdjem magamban átkeretezni a dolgokat.. magamra találjak...de törékeny volt még a béke bennem, - hogy egy béketárgyalás hasonlattal éljek - avagy üveglábon állt még ez a stabilitás… éreztem és igazam is volt.
Jött a szeptember és kicsit elkezdtem aggódni, - de bevallom titkon egyben bizakodó is voltam - és... terveztem hogyan lesz most az új énem, az új kihívások tengerében..vajon a feladatokat kihívásnak fogom tekinteni - hogy én mennyire "utálom" a kihívás szót...grrr.. de nem akarom már minősíteni, inkább csak elfogadom - vagy nyűgnek, olyan valaminek ami egy szép szorongás örvényt indít el bennem…milyennek élem meg majd a jövőt?
Nos izgatottan vágtam bele a szeptember október hónapba. Mit tapasztaltam? Azt, hogy volt két szorongásom. Kettő darab. Ami bizony nagyon intenzív volt, nagyon megéltem őket. Egy szeptemberben, egy októberben. Nem is olyan rossz ez az arány... egyrészt... másrészt meg miért szorongok ha terápiára járok? .. ki érti ezt... és mint minden normál ember kicsit meginogtam ami a terápia sikerét illeti. De miért? kérdeztem magamtól.. de miért? akkor sz..t sem ér az egész terápia - gondoltam először magamban - mit ér az egész ha továbbra is szorongok, ha továbbra sem vagyok boldog és kiegyensúlyozott és egyébként is ide nekem a mély lelki békét hisz ezen dolgoztam egész nyáron és én azt megérdemlem.
EJ...ej.. minek a sok eltöltött óra, a sok pénz, a sok levél és a sok magammal eltöltött óra.. - gondoltam magamban.
Szóval akkor… a válaszok, magamtól magamnak:
Ne várjak csodát 4 hónap után. De ne ám…másrészt.. ez a szorongás más volt, tudtam, hogy ez egy szorongás és megéltem, meg én de nem kicsit! hanem nagyon! Felvállalva, megélve megfigyeltem és átéltem annak minden pillanatát. Nem söpörtem a szőnyeg alá, nem is akartam és nem is tudtam volna, hanem megéltem azt és ráadásul tudtam már milyen a szorongás, mik a tünetek és így még inkább megéltem azt..itt volt a szemem előtt és nem akartam nem tudni róla, igenis tudtam, hogy itt van, ez ő és azért jött mert én megszültem, mert megengedtem, hogy itt legyen… mert bennem megszületett és erről csak én tehetek senki más. Addigra már rájöttem mint az írtam egy korábbi bejegyzésemben, hogy minden, de minden bennünk dől el. Szóval akkor ez a szorongás azért van, mert én engedem, hogy legyen, mert bennem ez létrejön és erről senki, de senki más nem tehet csak én magam. Nagyon fontos, hogy felismertem és nem másban, hanem magamban kezdem el megkeresni az okát. Nagyon megéltem a két szorongást, az egyik 2 napig tartott...
Mire való volt az elmúlt 4 hónap terápiája? ..NE hazudjak Önmagamnak...ITT VAN.. itt bizony a szorongás és én szembe nézek vele… - gondoltam - szembe én, bátran felvállalom... és elmúlt... hamarosan elmúlt.
Nos azért szorongtam és azért írom le most le, hogy szorongtam mert szembe néztem vele akkor és el is mondtam a terápián. Jól kibeszéltük.. fontosnak tartottam, hogy bátran viseljem. És mit éreztem?
Azt , hogy a világ nem fog megváltozni 4 hónap terápia után, de én kezdek..én bizony kezdek, mert felvállalva, szembenézve a démonjaimmal éltem meg a szeptember október hónapot ami történetesen a terápia 5-6 hónapja volt... A szorongás tárgya? Túlzott terhelés, terheltség olyan amit elképzelni nem tudsz.. a kérdés, hogy meg fogok e majd felelni Önmagam mércéjének, mert az bizony a tökéletes munkán kívül mást nem fogad el...de nem ám.. Önmagam mércéje nem tud elfogadni részbeni teljesítést csak tökéletes munkát.
És ez jó?
A francokat..nem jó.. egyáltalán nem jó, de mit tegyek, ilyen vagyok egy maximalista, aki nem tud megelégedni azzal, hogy egy feladatot részben megoldott..úgy érzem ezen még sokat kell dolgozni… hogy elfogadjam a tökéletlent tökéletesnek..mert hosszú távon ez nem vezet jóra, az életet így élvezni nem lehet..mert nincs tökéletes, sem munkában, sem egyéb területen, nincs tökéletes megoldás.. sem tökéletes virág... sem tökéletes világ...sem tökéletes nyaralás...sorolhatnám.
Éppen hogy a tökéletlenség szülte produktuma a legemberibb és a legszebb… azt hiszem…
Egy filmben mondták egyszer és ez nagyon megragadt bennem. Nincs tökéletes ember csak tökéletes szándék. Nos nekem tökéletes szándékom volt, hogy a tökéletlent elfogadjam tökéletesnek, mint az élet szépségét és az emberi élet velejáróját..
Hamarosan folytatom a terápia 5-6 hónapjában történtekkel..de még egy nagyon fontos felfedezést had említsek, nehogy elfeledjem. Úgy hiszem ebben az időszakban a szorongás felvállalásával egy időben kezdett derengeni bennem, hogy ha nincs múlt és nincs jövő, akkor nincs szorongás sem. ÉRTED? - tettem fel magamnak a kérdést
Nincs múlt és nincs jövő. Mindig csak jelen van!
Rájöttem ha nagyon mélyen megélem a jelent, ha a jelenben vagyok akkor nem is tudok szorongani. A jövő a holnap jelene. Ekkortájt jöttem rá, hogy csak jelen van és kezdtem megérteni, hogy a jelenben kell tartanom magam tudatosan. Ekkortájt még csak halványan derengett ez az egész kérdés bennem, de nagy felfedezésként éltem meg... kifejtem hamarosan..
